Galga-Eke Galgagyök Helyi Képviselet

Közérdekü, közhasznu és jótékonysági tevékenység

 

 

   Az ÉKE egyesület 2004- óta saját erejéből, és az emberek által felajánlott közösségi munkákból, állami támogatás nélkül fent áll, és sikerekben gazdagon működik. Egyesületünk tevékenységét több további társszervezet is támogatja, valamint az adományozó vállalkozások nagylelkűsége is sokat segít a rászoruló emberek megsegítésében. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni önfeláldozó munkáját és támogatását!

   Ezt nem sikerült volna megvalósítani nélkülük:

   Az ÉKE Egyesület több száz tonna ruhát osztott szét. Nyolcvankét rászoruló család otthonát bútorozta be használt bútorokkal. Negyvenöt tonna élelmiszert adott a nélkülöző családoknak. Pénzben kifejezhetetlen a jogi, és  a lelki segélyszolgálat, melyet  nap mint nap nyújtanak a hozzájuk forduló rászorulóknak.

Tevékenységeink

   Amely településeken az egyesület megalakul, azon munkálkodik, hogy az ott élő embereken segítsen. Munkája során, a saját székhelyén belül szervezi az adományok összegyűjtését és kiosztását is. Fontos, hogy minnél több család belépjen az egyesületbe, mert így a vezetők fel tudják mérni mire van szükség, ezért hatékonyabban tudnak majd segítséget nyújtani.

- Gyermekek, családok védelme

- Iskolákban és rendezvényeken előadások szervezése (drog, alkohol, dohányzás ártalmai)

- Adományok gyűjtése, és kiosztása hátrányos helyzetben lévő embertársainknak

- Lehetőségeink szerint szünetekben, napközis táborok szervezése

- Jogi tanácsadás, indokolt esetben képviselet

- Felvilágosításokat szervez időseknek, gyerekeknek egyaránt; bűnmegelőzésről, önvédelemről, valamint az őket érintő jogokról.

- Pályázatok figyelése, segítség az ügyintézésben

- Szociális juttatások igénylésében segítségnyújtás

- Banki, közüzemi tartozások rendezésében segítségnyújtás, közbenjárás

- Jótékonysági rendezvények szervezése

- Börtönprogramok

- Börtönviseltek társadalmi beilleszkedésének támogatása



A társegyesületek révén, sok más segítségnyújtás!


ÉKE Jogvédő Egyesület



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 70
Össz.: 27 320

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdölap
Galga-Eke Galgagyök Helyi Képviselet - © 2008 - 2024 - galgaeke.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »